2023.11.20-án jelent meg az 508/2023 (XI.20) Kormányrendelet a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megállapításáról.

2023-ban rendhagyó módon már úgy lett megállapítva a 2024-es minimálbér – és ezzel együtt a garantált bérminimum, hogy az érintetteknek úgy mind a munkáltatóknak és egyéni vállalkozóknak már több esetben is 2023.12.01-től alkalmazniuk kell az új rendelkezéseket.

Fontos megvizsgálni a törvények alapján, hogy ez a rendeleti változás hogyan befolyásolja az egyes foglalkoztatási formákban pl. munkaviszony, megbízási jogviszony és egyszerűsített foglalkoztatásban ez hogyan és milyen esetben van befolyással az adózásra még 2023 év decemberében. Kitérünk arra is, hogy az egyéni vállalkozóknál már 2024-ben ez milyen változásokat jelent, ezzel segítve a jövő év adótervezést.

Munkaviszonnyal összefüggő változások 2023. decemberétől

A bruttó minimálbér összege 266.800 Ft, a garantált bérminimum összege pedig 326.000 Ft, tehát 8 órás munkaviszonyban (heti 40 óra) a munkáltatók a bruttó fizetéseket ehhez kell igazítaniuk. Mint köztudott, részmunkaidős foglalkoztatásban ezeket arányosan kell figyelembe venni, tehát 4 órás munkaviszonyban ezeknek az 50%-a lesz a legkisebb munkabér.

Minden kedvezményt a munkavállaló és a munkáltató oldaláról figyelmen kívül hagyva így a nettó munkabér a minimálbér után 177.422 Ft, a garantált bérminimum után 216.790 Ft. Ezek tehát a decemberben ledolgozott munkaidőre vonatkozik, tehát január 10-ig kifizetendő béreket fogja először érinteni.

Fontos itt még kitérni azokra a munkavállalókra is, akik EKHO alapján kapják a bérüket. Náluk az éves keretösszeg (60 millió Ft) nem változik, viszont 2023. decemberében az emelt minimálbérre kell legalább a közterheket normál módon megfizetniük.

Továbbá a munkáltatók által érvényesíthető kedvezmények (pl. munkaerőpiacra lépők, szülés után nőket, szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatók) alapja sem változik még 2023. december hónapra, csak 2024-re.

Megbízási jogviszonyra vonatkozó változások (magánszemélyként) 2023. decemberétől

A megbízási jogviszonyra (munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokra értendő) mivel nem a Munka törvénykönyve, hanem a Polgári törvénykönyv vonatkozik, ezért nincs megszabva a kötelező minimum összege, ezt teljesen szabadon döntik el a felek. Viszont a TBJ. törvény szerint az adott hónapra vonatkozóan a minimálbér 30%-át elérő tárgyhavi jövedelem miatt a megbízott már biztosítottá válik. Tehát ha a decemberi megbízási díj eléri a 80.040 Ft-ot, akkor azután már a megbízónak a Személyi jövedelemadón felül már Társadalombiztosítási járulékot is le kell vonnia.

Egyszerűsített foglalkoztatás változásai (alkalmi munkaviszony) 2023. decemberétől

Ebben az esetben vannak olyan összeghatárok, amelyek változnak és vannak amelyek nem, egyáltalán nem logikus de a törvényhez kell igazodni.

Ami a lényeges változás, hogy a napi közterhek az alábbiak szerint változnak decembertől:

  • alkalmi munka 2.700 Ft/fő/nap
  • mezőgazdasági és turisztikai idénymunka 1.300 Ft/fő/nap
  • Filmipari statiszta 8.000/fő/nap

Továbbá a minimum órabérek is módosulnak decembertől:

  • szakképzetségek nem igénylő munkakörök esetében 1.304 Ft/óra
  • szakképzettséget igénylő munkakörök esetében 1.630 Ft/óra

Viszony a munkavállalók adómentes napi kerete (13.871 Ft/17.719 Ft) és a munkáltatók költségként elszámolható maximális napi összege 21.340 Ft nem változik, csak 2024-ben.

Egyéni vállalkozásokat érintő változások 2023. decemberre és 2024 évre vonatkozóan

Ugyebár az egyéni vállalkozások 3 adónemet tudnak alkalmazni (KATA, Átalányadó, Vállalkozói jövedelemadó). A KATA adózókat a minimálbér növekedés nem befolyásolja az adófizetési kötelezettségüket, továbbra is 50 E Ft a havi közterhük.

1. Egyéni vállalkozás VSZJA adózásban (vállalkozói jövedelemadózás/tételes költségelszámolás)

2023 decemberre és 2024 évre vonatkozóan a főállású egyéni vállalkozóknak a havi kötelező járulék alap (ami után TB járulékot és Szociális hozzájárulási alapot kell fizetni) már az emelt minimálbér vagy garantált bérminimum lesz, ha a főtevékenység szakképzettséghez van kötve a jogszabályok szerint.
(a mellékállású és nyugdíjas vállalkozók mentesülnek ez alól, illetve azok is, akik a törvényben megnevezett ellátásokban részesülnek pl. GYED alatt vállalkoznak)

Még ami lényegesen befolyásolja ezen vállalkozók éves adókötelezettségét, hogy a már 9% SZJA-val leadózott nyereség (vállalkozói osztalékalap) után fizetendő 13%-os Szociális hozzájárulási adó felső határa 2023-ra még nem változik, viszont 2024-ben ez már az emelt minimálbér után kell számolni, ennek 24 szerese 6.403.200 Ft lesz.

2. Egyéni vállalkozás ÁTALÁNYADÓZÁSBAN

Ugyanúgy, mint a másik VSZJA adózásban, 2023. decemberre és 2024 évre vonatkozóan a havi kötelező járulék alapot már az emelet minimálbér vagy garantált bérminimum után kell megfizetni az adott hónapban főállású egyéni vállalkozóknak. 

Már könyvelők között is vitát keltet, de végül tisztázásra került, a minimálbér változás 2023-ra sem az éves adómentes jövedelem keretet, sem az átalányadózás alkalmazásának felső keretösszeget nem fogja befolyásolni, mivel mindkét érték az adott év első napján hatályos minimálbér összegéhez van kötve a törvény szerint.

Viszont ami előnyös az Átalányadózó egyéni vállalkozóknak 2024-ben, hogy az éves átalányadózó keretösszeg 32.016.000 Forintra módosul (kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet végző 90% költségátalányt alkalmazó vállalkozóknál ez 160.080.000 Ft) , valamint az éves adómentes jövedelem keretösszeg is megnő 1.600.800 Forintra, amely a különböző költségátalányt alkalmazó átalányadózó vállalkozóknál a következőképpen alakul a éves bevételekre vetítve:

  • 60% jövedelem hányad (40% költségátalány) esetében 2.668.000 Ft
  • 20% jövedelem hányad (80% költségátalány) esetében 8.004.000 Ft
  • 10% jövedelem hányad (90% költségátalány) esetében 16.008.000 Ft

     

    Az átalányadózók alapesetben 40% költségátalányt alkalmazhatnak, 80% és 90% költségátalány a törvényben megnevezett tevékenységeket végzőkre vonatkozhat, ha csakis kizárólag ezeket végzik (nincs mellette más tevékenység).

Rossz hír tehát az, hogy 2023. decemberétől a főállású átalányadózó és a vállalkozóii jövedelemadózást alkalmazó egyéni vállalkozóknak a havi minimum járulék (TB járulék és Szociális hozzájárulási adó) fizetése az alábbiak szerint alakul:

– szakképzettséget nem igénylő tevékenységet folytató, minimálbér után számított havi összeg 49.358+39.020=88.378 Ft

– szakképzettséget igénylő tevékenységet folytató, garantált bérminimum után számított havi összeg 60.310+47.678=107.988 Ft